A hajnali órákban a nap már felkelőben jár, így megvilágítva a mi kis világunkat. A hosszan nyúló árnyak egyszerre lepik el a narancssárgás ég alatti földet, mikor egy felhő elkúszik, a nap elöl.
Az ablakon kifelé bámulom a tájat, s közben azon morfondírozom, hogy Jason miért látja ilyen tisztán a dolgokat. Engem mindig arra neveltek, hogy fogadjak szót az iskolában, hogy legyek jó, és mindig imádkozzak, mert az jó nekem. Ezért olyan nehéz, és furcsa most minden.
Hirtelen egy hangos dörrenést hallok. Ijedten rohanok le, s tekintetemmel nevelő szüleimet keresem.
- Ti is hallottátok ezt? – kérdezem rémülten az asztalnál ülő nevelőimtől.
- Igen – mondják egymás kezét szorongatva.
- Mi volt ez? – rohanok oda zakatoló szívvel.
- Biztosan az aktivisták – markolja meg anyukám az én tenyeremet is.
- Már ide is eljutottak?
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - nyugtat apa, remegő hanggal.
Egy újabb dörrenés hallatszik, csak most sokkal közelebbről, mint az előző. Egy hangosat sikítok, majd szememet könnytenger lepi el.
- Ne sírj kicsim! – simítja meg a hajam anya.
Dörömbölést hallunk az ajtónkon. Anyukám áll fel először, de én megfogom a karját.
- Ne, anya! Lehet, hogy meg akarnak ölni! – zokogok a kezét markolászva.
- Nyissák ki az ajtót! – üvöltik kintről, majd újra dörömbölni kezdenek.
Anyukám kirántja karját a szorításomból, és kitárja az ajtót. Ebben a pillanatban három páncélos férfi tör be a házunkba, az egyik megragadja anyát, s magához nyomva tapasztja be száját, és fogja le karjait.
- Ne bántsd! – kiáltok zokogva, és megpróbálok odafutni, ám ebben a pillanatban az egyik férfi a fejemhez szegezi a pisztolyt, én pedig tehetetlenül megtorpanok.
Apukámat is elkapják, s most síri csend uralkodik a házon.
- Most azt csináljátok, amit mondunk, különben egy lövéssel végzünk a lánnyal, világos? – kiáltja a fejemhez pisztolyt fogó férfi – Világos?!
A szüleim bólintanak. Beszélni nem tudnak, mert befogják szájukat.
- Rendben! A kölyök és az apa jöhet. A nő… Lelőjük?
- Jó lesz a főnöknek, ágyasnak! – röhög az apukámat szorongató férfi.
- Ugyan! Van ennél szebb is! – vigyorog a pisztolyos, és anya felé irányítja a fegyvert, majd meghúzza a ravaszt.
Elengedik anyukámat, aki szívét fogva, nyögve rogy össze előttem.
- Anya! – kiáltok kétségbeesetten, ám ekkor engem is lefognak, így csak elfátyolosodott tekintettel nyögök egyet.
Sírni nem merek. Félek, hogy akkor apával is végeznek egy pillanat alatt. Görcsösen tartom vissza könnyeimet, ám ekkor újból megszólal a fegyveres:
- Most elviszünk titeket. Téged egy katonai iskolába, apádat meg harcolni.
- Biztos elég erős lesz hozzá? – kérdezi vigyorogva az apukámat szorító férfi.
Én a fejemet rázom.
- Igazad van kislány, nekünk igazi katona kell! – bólint a pisztolyos, és apukámat is lelövi.
Szívem olyan hangosat dobban, akár a fegyver hangja. Az ez után jövő szörnyű csend, számomra olyan, akár a végrendelet gyászos hangja. Minduntalan csak sírni vágyom, de nem merek…
Hátam mögött megbilincselik a kezem, majd lassan, komótosan baktatunk ki a házból, egyenesen az erdőbe. Mellettem két férfi sétál, mögöttem meg a fejemhez fogják a pisztolyt. A sírógörcs kerülget, de erős vagyok, és csak néhány könnycseppet engedek legurulni az arcomon. Mellettünk az egész város szinte romokban áll. A templom fekete, gomolygó füstöt ont ki magából, az iskola falai széttörve, s eldőlve állnak az út végén. Az erdőbe érve, az egyik férfi rágyújt egy dohányra, és büdös, szmog felhőt húz maga után. Csend honol a világunkra. Mindenütt kátyúk, vagy kidőlt fák.
Ahogy így megyünk, gyász és bánat kíséretében, egyszer csak megérkezünk, egy nagy épülethez, melynek ablakait rács díszíti. Akárcsak egy börtön. A három páncélos egyszerre lök be az épület ajtaján. Az építménybe belépve az első dolog ami feltűnik, az az óriási folyosó. Mind a két oldalán ajtók vannak. Egyenesen lépkedünk egyre beljebb. Egyedül a cipőnk dobogásának visszhangja hallatszik, amitől a hangulat nyomasztónak hat. A folyosó végén megállunk, majd a pisztolyos előre lép, és kitárja a nagy ajtót. Egy fogadóbizottsághoz hasonló hely ez, melynek tagjai egy emberként fordulnak felém.
- Mr. Craw! Hoztam egy új diákot! – hajol meg a pisztolyos.
- Egy lány. Milyen nevelésben részesült? – méreget a középen ülő férfi, feltehetően Mr. Craw.
- Még nem teszteltük, de a szüleivel láthatóan nagyon jó kapcsolatban volt. De erős egyed! Még csak nem is sírt, mikor lepuffantottuk őket – vigyorog.
- No lám! Ráadásul fekete angyal! Igen ritka manapság! Talán hasznát is vesszük majd – járkál körül Mr. Craw, a szárnyaimat megsimítva. Állom az érintését. Büszkén és hangtalanul nézek előre.
- Igen, uram! Melyik szobába vigyem?
- Ha már ilyen bátor és csöndes… Mehet a balhés kölyökhöz! – jelenti ki, majd visszabaktat a székébe – Rendben, uraim! Folytassuk a már megbeszélt tervektől! – folytatja a bizottsághoz, de én már csak ennyit hallok belőle, mert kisétálunk a teremből, majd megállunk egy szoba előtt.
- Oké, kislány! Itt maradsz egy darabig. Holnap viszünk edzeni – szól az egyik őr, majd belök az ajtón. Becsapja, és már csak a kulcs fordulását kallom.
Megfordulok, és emeletes ágyat pillantok meg. A felsőn egy ismerős ember ül. Derek.
- Szia, Derek! – köszönök neki kedvesen. Nem néz hátra, csak biccent – Úgy örülök, hogy egy ismerős mellé osztottak be! - hadarom, majd egy pillanat alatt könny szökik a szemembe, ha arra gondolok, milyen áron - Képzeld, lelőtték a szüleimet - teszem hozzá halkan.
Derek sóhajt, és csak most fordul meg, majd a szemembe nézve belekezd:
- Képzeld, nekem is! És tudod mit csináltak még? Belevágtak a lábamba! Úgyhogy csak sántítani tudok…
- Úr Isten! Nagyon fáj? – kapok a számhoz.
- Igen képzeld, de tűröm. Én nem olyan vagyok, mint egyesek – biccent felém, majd hátat fordít, és visszaül az emeletes ágyra.
- Oké, bocsánat – mondom egyszerűen. Mást ilyenkor úgysem tudok tenni. Dereknek vannak kitörései, és jobb, ha hagyjuk, mert a végén vérfarkas lesz.
Leülök alá a másik ágyba, és a hátamra fekszem. Hirtelen könny lepi el a szememet, és zokogni kezdem, de csak olyan halkan, hogy Derek még véletlenül se hallja meg. Mi lesz most velem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése