Hosszú léptekkel és lehajtott fejjel haladunk végig a városon, egyenesen a polgármester háza felé. Félek. Nem tudom mi vár rám, és a többiekre. Nem tudom, hogyan fogják fogadni a hírt, vagy egyáltalán hisznek e nekünk. Mi lesz most? Egyelőre csak abban reménykedem, hogy túléljük a lázadást, de már ennek is kevés az esélye. Ha megtudják, hogy itt vagyunk, biztosan meg akarnak majd kínozni, aztán gyilkolni.
Egy pillanatra megtorpanunk a nagy ház előtt, és nagyot sóhajtunk.
- Nem lesz semmi baj! – néz rám Jason kedvesen.
- Honnan tudod? – kérdezem félve.
- Érzem.
Még egyszer, utoljára hátranézek, és egy utolsó sóhajjal belépek az ajtón. A polgármester, a nagy tekintélyt parancsoló megjelenésével, kihúzva magát ül az asztala mögött, és csodálkozva ránk néz.
- Jó napot! – köszön, és egy pillanatra kivillannak vámpírfogai.
Én csak remegve, teljesen leblokkolva állok előtte, és reménykedve Jason-re pillantok.
- Jó napot kívánok! Elnézést a zavarásért, de egy nagyon fontos hírt hoztunk – szólal meg végül, finoman lehajtva fejét, így tisztelegve a férfi előtt.
- Miről van szó? – kérdezi csodálkozva.
- Na, jó! Elég ebből a finomkodásból! – lép előre türelmetlenül Derek, és arcán nagyon látszódik, hogy ő is ideges – Uram! Pár nap múlva jönnek, hogy megtámadják ezt a várost! Mi is a táborból szöktünk meg. Ha nem kezdünk el felkészülni, mindennek annyi, és megölik a fél lakosságot!
Mind a hárman pislogás nélkül meredünk Derekre, majd félve rápillantunk a polgármester arcára, aki értetlenül néz a fiú szemébe.
- Tessék? – kérdezi végül, mire én is előre lépek, és mélyen meghajlok.
- Az aktivisták nagy akcióba kezdtek, és sorra pusztítják a városok lakóit. Ha nem sietünk, akkor hamarosan itt fognak öldöklésbe kezdeni! Sürgősen fel kell készülnünk a támadáshoz! Ez nem tréfa! Mi is épp most szöktünk meg a táborukból. Nézze! – mesélem, és megmutatom neki Derek csuklóját, amelyen már kezd gyógyulni a seb – A kezében egy nyomkövető volt, amely segítségével nem tudnánk elszökni, de ő kiharapta, és az erdőbe menekült. Idáig rohantunk, hogy szóljunk, itt is elfogják a diákokat, és a szüleiket…
Itt elcsuklik a hangom, és zokogva térdelek le a férfi előtt. Most mindent felidézek, és filmként forognak le az emlékek előttem. Egy hétnyi szenvedés, árván, majdnem egyedül, és még korán sincs vége! Az igazi harc, még csak most kezdődik, és a mi világunk épsége, csak egy városon múlik.
- Semmi baj! – guggol le mellém Jason, és ismét a vállamat simogatja – Minden rendben lesz! – és itt ő is zokogásba kezd. Ő is érzi a súlyt, ráadásul épp az apja ellen tervezünk összeesküvést.
- Ha ez igaz… - kezdi a polgármester.
- Igaz – bólint Derek.
- Akkor sürgősen fel kell készülnünk a háborúra! Mindenkinek! De szükségem van rátok is. Kérlek, segítsetek, hogy megvédhessük a világot! – kéri a férfi.
Jó lenne már pihenni. Belefáradtam a sok aggódásba, félelembe, és sírásba. De most nem hagyhatom cserben ezt a világot! Ha már eddig eljutottam, be kell fejeznem. Érzem a három tekintet rajtam. Most én döntöm el, hogy mi lesz, így erőteljesen megtörlöm a szemem, lassan felállok, és mélyen a polgármester szemébe nézek:
- Harcolunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése