13. fejezet

Sziasztok!

Fent ki lesz majd téve egy zenelejátszó, természetesen nem automatikus indulással. Minden szám egy kicsit illik majd a történethez, lehet hallgatni, de arra kérlek titeket, hogy az utolsót, a Snuff-t hagyjátok a végéhez. Mármint az egész történet végéhez!

A másik dolog, hogy kérlek, adjatok életjelet, mert fogalmam sincs, hány ember olvassa ezt a blogot, és ez megijeszt!:D

 Mindenki engem néz, az adrenalin szintem pedig egyre csak nő, de csak mondom:

 - Tisztelt lakók, és polgárok! Mi jó messziről érkeztünk, mert egy nagyon fontos dolgot akarunk közölni, amely megváltoztathatja az életüket!

 A mondandómat begyakoroltam, csak hogy a legkevésbé bántsam a lakók lelkét. Ez viszont teljességgel lehetetlen, hiszen éppen azt próbálom nekik elmondani, hogy nemsokára az egész város romokban fog heverni, ha nem teszünk valamit.

 - Minden városba aktivisták érkeznek, hogy felégessék a templomokat, és elvigyék a gyerekeket egy katonai táborba…

 Itt már mindenki mocorogni, és sustorogni kezd. Kész. Ennyit az előre begyakorolt szövegemről. Hiszen most, teljesen kiszökik minden szó a fejemből, és remegve, lehajtott fejjel, szinte várom, hogy valaki fellőjön az égre a puskával, és mindenki elhalkuljon. Jason valószínűleg látja rajtam, hogy teljesen kiborultam, így elém lép, és így fojtatja:

 - Ti vagytok a következők! Ha nem sietünk, akármikor eljöhetnek, és az váratlanul fog érni! Kérlek, készüljünk fel együtt a háborúra! Mindenki!

 A szövegétől a nép eleinte ledermed, aztán Jason fojtatja:

 - Rajtatok áll, a világunk megmentése! A táborból jöttünk! Higgyetek nekünk! Aki benne van a harcban, aki képes védekezni, az kiáltsa hangosan: Meola!

 A nép most már fellelkesülve lendíti a magasba öklét, és hangosan üvöltik városuk nevét. Felnézek, és látom, ahogyan Jason buzdítja őket, így én is beszállok a kántálásba. Tízszer egymás után kiáltjuk a nevet, majd a polgármester is előre lép, majd a fülembe súgja:

 - Gyertek a fegyvertárhoz!

 Bólintok, majd megragadom Jason kezét, és húzni kezdem a férfi után. A háttérben hallom, ahogyan a fellelkesült tömeg, lassan eloszlik, hangosan beszélgetve a harcról.

 A fegyvertár nagyon modernnek tűnik, tele puskákkal, kardokkal, pisztolyokkal. Egészen különös, ahhoz képest, hogy milyen kicsi egy város ez. Az épület oldalában egy kis mellékhelyiség található. Ahogyan belépünk, a szánk is tátva marad. Ez a gyakorlóterem, ahol minden fellelhető, ami kellhet. A mozgó célpontok játékterem feelinginget keltenek, és az épület közepén lévő bábuk is nagyon újnak és jónak néznek ki.

 - Még sosem voltak használatban – jelenti ki a polgármester.

 - Kipróbálhatjuk? – kérdezi láthatóan izgatottan Derek.

 - Természetesen. Miket tanultatok a táborban? – kérdi a férfi.

 - Még csak a közelharcig jutottunk el – biccentek.

 - Van itt olyan, aki ért a fegyverek használatához? – néz körbe a polgármester.

 Jason lehajtott fejjel előre lép, és így szól:

 - Volt kitől tanulnom.

 A szavai késként vágnak a mellkasomba, és legszívesebben megölelném Jasont. Megbántam, amiért az elején olyan szemét voltam vele, mert ő nem tehet arról, hogy az apja egy gyilkos. Nála tisztább és kedvesebb ember nagyon kevés él a világon.

 - Nagyszerű! Vállalod a betanítást? – néz mélyen a szemébe a polgármester.

 - Természetesen, de csak akkor, ha Angel is segít.

 Csodálkozva ránézek, ő pedig így folytatja:

 - Közelharcban nagyon tehetséges, és ennek megfelelően, biztos vagyok benne, hogy a karddal is jól bánik.

 Mosolyogva bólintok, majd így válaszolok:

 - Szívesen segítek!

 - Na, ja. Az övéjük az érdem, én itt nem érek túl sokat. De nem baj, annál többet lehetnek együtt! – forgatja a szemét Derek.

 - Miért, te jó vagy bármiben is? – kérdezi gúnyosan Jason.

 - Ugyanezt kérdezhetném tőled is! – röhög Derek.

 - Várjatok! – szólok közbe – Hiszen itt is mindenki egy lény!

 - Micsoda felfogás! – forgatja ismét a szemét Derek.

 - A vérfarkasoknak mennyire erős a harapásuk? – kérdezem.

 - Nekem erős – mondja, büszkén Derek, ösztönösen kivillantva hófehér fogait - Azt hiszem, tudom, mire akarsz kilyukadni, de el kell, hogy szomorítsalak. Egyáltalán nem biztos, hogy teliholdkor támadnak.

 - Ez igaz – sóhajtok – És a boszorkányokról mit tudtok?

 - Azt, hogy a varázserejük nem ér semmit. Csak a föld felett lebegni tudnak, meg a varázserejük segítségével irányítani a növényeket, meg a vizet. Szánalmas – röhög Derek.

 - Azt is fel tudnánk használni… - gondolkodok.

 - Végül is nem rossz ötlet – mosolyog Jason.

 - De bármikor itt lehetnek, úgyhogy szedjük össze magunkat! Még ma kezdjük el a kiképzést! – kiáltok, majd elfog egy keserű érzés. a dejavu. Ezt már hallottam. A kiképzés szó, egyszerre dühít fel és hoz lázba, de még szomorúvá is tesz. De ezt a kiképzést most mi tartjuk, és többé már nem akarok sírni! Élnünk kell ezzel a második élettel, amit Istentől kapunk, és meg kell hálálnunk úgy, hogy megmentjük ezt az életet! Mert nem az aktivisták ellen vagyunk, hanem a vallásért!