Sziasztok!
Egy hétre elutazunk, így kérem türelmeteket az új rész kapcsán. Amint hazaértem, ismét naponta töltögetem majd fel, de addig sajnos egy hetes szünet. Köszönöm, hogy olvastok!<3
Dél van, és már nagyon régen ettem bármit is, de a gyomrom összeszűkült, és nem igazán kívánom az ételt. A város parkjában az egyik fa alatt üldögélek, és nézem a fejem felett úszó felhőket, amelyek különböző alakzatot vesznek fel. Ilyet utoljára tíz évesen csináltam apával. Mindig lejöttünk a nagy udvarunkba, és nevetve dőltünk le a puha pázsitra a felhőket csodálni. Elképesztő látvány volt számomra, ahogyan a szél alakzatokra bontja, majd tovaviszi őket a szemünk elöl. Apával… Talán ez volt az egyetlen dolog, ami szinte tradíciónk volt a tavasz minden napján, pontban délkor. A szememből egy könnycsepp csurog le, egészen a földig, és már majdnem zokogva ülök fel, de inkább visszatartom magam. Már nem akarok sírni. Elég volt.
- Szia Angie! Hát te? – hallok egy ismerős hangot a hátam mögül.
Csodálkozva megfordulok, és egy mosolyt erőltetek az arcomra.
- Szervusz Jason! Csak gondoltam, edzés előtt lejövök ide egy kicsit pihenni – felelem.
- De nem vagy éhes? Mi már ebédeltünk, és nem sokára kezdődik a kiképzés. Azért is jöttem, hogy szóljak.
- Nem kérek semmit sem, de akkor indulok is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú ideig lent voltam! – tápászkodom fel.
- Nem izgulsz? – néz a szemembe Jason.
- Dehogynem. Rettenetesen, de gondoltam jobb, ha lazítok aggodalmaskodás helyett – biccentek.
- Nagyon helyes, Angel! Hisz már túl öregek vagyunk a sok izguláshoz, nem bírná a szervezetünk! – mosolyog, mire felnevetek.
Régen nevettem, és igencsak furcsa érzés most újra felszabadultnak lenni.
A mi kiképzésünk teljesen máshogyan zajlik, mint a lázadóké. Mindenki szabadon választhat fegyvert, és gyakorolhat vele. Én is éppen ezt teszem. A fegyvertárban forgolódok, és a száz meg száz fegyvert csodálom. Szablyák, íjak, lándzsák, puskák, pisztolyok, minden, amit el lehet képzelni! Egy gyönyörű, éles kardon ragad meg a tekintetem, és remegő kézzel emelem fel. Ahogyan jobban megfigyelem, egy írást láthatok rajta, méghozzá japán kanji jelekkel. Ez egy valódi, japán katana! Büszkén vonulok be vele a gyakorlóterembe, és kíváncsian nézek körül. A lakók számára a legnépszerűbbek a mozgó célpontok. A legtöbben sorban állnak, és aki sorra kerül, pisztollyal, íjjal, vagy puskával próbálja eltalálni a kartonbábukat. Én az egyik ember alakú bábhoz lépek, és egy jó nagyot csapok bele a katanával. Meg is látszik rajta az ütés, így egy újabb mozdulatot próbálok ki rajta.
- Nagyon jól csinálod! – szólít meg a hátam mögül Jason.
- Köszi – mosolygok rá – És neked hogy megy a kiképzés?
- El kéne a segítség – céloz Jason.
- Jaj, tényleg! Egy pillanat és megyek – szólok, és egy utolsót döfök a bábuba. Jason bólint, és eltávolodik.
Körbetekintek, és egyből egy tizenkettő év körüli gyereket pillantok meg, aki egyedül ül az egyik padon, így hozzásietek.
- Szia! Milyen fegyvert szeretnél kipróbálni?
- Semmilyet – vonja meg unottan a vállát.
- Hogyhogy? – kérdezem csodálkozni.
- Semmi kedvem, ehhez az idióta háborúhoz! Ti is csak hazudoztok össze-vissza, és hülyítitek a népet! Nem lesz itt semmi harc! – vágja rá mérgesen.
Döbbenten nézek le rá, és melléülök.
- Hagyjál békén! – húzódik arrébb.
- Miért nem hiszel nekünk?
- Előbukkantok a semmiből, azzal fenyegetve, hogy mindenkit kinyírnak. Szerinted ez mennyire hihető történet?
- Ez nem egy történet, ez így lesz! Kérlek, inkább te is gyakorolj! – könyörgök neki.
- Teljesen feleslegesen csinálnék magamból bohócot. Nem elég, hogy mindenki itt ugrál, és csinálja, amit mondotok nekik? – néz rám lesajnálóan.
- Mivel bizonyíthatnám, hogy ez lesz?
- Semmivel.
- Nálatok nem mondták a híradóban, hogy lázadás van?
- Micsoda? – csodálkozik.
- Nálatok nincsen TV? – nézek rá döbbenten.
- Mi eléggé elmaradottak vagyunk. Azaz, nem is. Nem engedik, hogy bármit megtudhassunk a világról, mert az veszélyeztetné a vallást. Na, ja. Biztosan káros sejteket ültetnének az agyunkba, a képernyőn keresztül – mondja gúnyosan.
- Na, pont a vallás miatt vannak ezek a lázadások!
- Nagyjából érthető is. De akkor most azt akarod mondani, hogy ide is el fognak jutni? – kérdezi már kicsit ijedten.
- Igen. Ezért kéne felkészülnünk – bólintok.
- Mit tegyek? – áll fel.
- Milyen lény vagy?
- Boszorkány – biccent.
- Akkor használd az erődet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése