A szüleimet megölték, egy pszichopata lázadóval vagyok összezárva, nem sokára meg kell tanulnom harcolni, különben én is a nevelőim sorsára jutok. Így állok most. A nagy gondolkodásomat gyomorkorgásom zavarja meg. Lassan felülök, és csak ekkor érzem, hogy az éhségtől már-már szédülök.
- Éhes vagyok – jelentem ki hirtelen.
- Szar ügy – hallom fentről.
Ekkor újabb trombitaszót hallok, és nagyon remélem, hogy ez az ebédet jelenti. Sietve az ajtóhoz rohanok, és pont beleütközöm a mi saját őrünkbe.
- Hová megyünk? – kérdezem.
- Ebédelni. Jössz, balhés kölyök? – kiált fel az őr.
- Nem, itt fogok éhen dögleni – hangzik az unott válasz.
A férfi a szemét forgatva sétál ki, én pedig megvárom, míg Derek leszenvedi magát, és együtt elindulunk az ebédlőbe.
Az ebédlő, vagy mondjam inkább úgy, hogy étkezőcsarnok, az egyik legnagyobb terem a fogadóbizottság után. Egy hosszú asztal, körben székekkel, és a kiszolgáló pult. Ezek találhatók benne. Illedelmesen sorba állok és megfogok egy tálcát. Egy tányér tökfőzeléket pakolnak rá, fasírttal és vagy két kiló kenyeret. Nem szeretem a főzeléket, de most különösen örülök neki. Mikor megkapom az ételt, tekintetemmel Jasont keresem. Nem láttam reggel sem, de most sem lelem, így csalódottan foglalok helyet egy idegen mellet.
- Szia! Ideülhetek? – kérdezem tőle kedvesen.
- Persze! Gyere csak! Beezus vagyok, de szólíts csak Beenek! – mosolyog a fehér angyal.
- Én meg Angel, de a barátaimnak csak Angie.
Lehuppanok mellé, és a másik oldalamra pedig Derek ül. Gondolom, ő sem talál magának helyet. Megfogom a kanalamat, és enni kezdem a főzeléket. Sótlan, és ízetlen, de legalább van. Derek nem eszik, csak gusztustalanul turkál benne, és az arcán pedig furcsa fintor jelenik meg.
- Te miért nem eszel? – kérdem egy újabb falatot bekapva.
- Mert undorító – válaszol kapásból.
- Örülj, hogy kapsz kaját. Jó, nem egy királyi lakoma, de azért nem olyan rossz. Ugye, Bee? – nézek Beere, és látom, hogy ő már végzett is az ebéddel.
- Nekem nagyon ízlett. Szerintetek kapok repetát? – kérdi mosolyogva. Ez azért kicsit meglep.
- Tényleg ennyire jó volt? – nézek rá megdöbbenten.
- Ilyen finomat még sosem ettem! – bólogat hevesen.
- Tessék, itt a maradékom – nyújtom felé a tálcát. Még kicsit éhes vagyok, de ránézek a vékony testére, és egyből elgondolkozom, vajon mikor evett utoljára. Biztosan nem élt túl gazdag családban.
- Itt az enyém is – löki el az ebédjét Derek, és feláll az asztaltól.
Én maradok Bee mellett, és megvárom, míg végez. Miután befejezi az étkezést, (rekord sebesség alatt tünteti el az összes főzeléket) felállunk, és elindulunk a szobánk felé. Egy őr is mellénk kapcsolódik, és ő is velünk tart.
- Hol laktál eddig? – fordulok Bee felé, nagyon vigyázva, hogy ne kérdezzek semmi szabályelleneset.
- A nyomornegyedben – sóhajt.
A nyomornegyed. Az igazi neve a városnak Waterfall, ám a szép név ne tévesszen meg senkit. Ebben a városban mindenki éhezik, mert nincsenek munkalehetőségek. A tehetősebb lakók más városokba mennek dolgozni, de rosszabb esetben csak rabszolga vagy mellékmunka jut nekik. Mindenki nyomornegyed néven ismeri. Már nem is csodálkozom, hogy Bee olyan sokat evett. Nem nagyon jutott étel az asztalukra.
- És mióta vagy itt? – kérdezem egy rövid gondolkodás után. Meg kell válogatni a szavaimat.
- A mi városunk került ide először – válaszol ő is elég szépen megfogalmazva. Ha nem lenne mellettünk egy őr, valószínűleg így hangzott volna: - A mi városunkat pusztították el először.
Bólintok, majd mikor odaérünk a szobánkhoz, látom, hogy Derek már ott vár. Az őr unottan kinyitja az ajtót, és beenged minket, majd mikor Bee is be akar jönni, ráparancsol:
- Van neked is saját szobád!
Becsapja az ajtót, majd be is zárja. Ismét kettesben maradok Derekkel.
- Nem vagy éhes? – fordulok felé kérdőn.
- De – válaszol egyszerűen, és felmászik.
- Kérdezhetek valamit? – váltok témát, mert ebből a kaja ügyből úgysem jönne ki értelmes beszélgetés.
- Már megvolt – válaszol „kedvesen” már fentről.
- Mit csinálsz te ott egész nap? – kérdem figyelmen kívül hagyva válaszát.
- Közöd?
Én csak megvonom a vállam, és leülök az ágyba. Körülnézek. A szoba falai kissé bomladoznak, és minden sarokban egy pókháló éktelenkedik. Azon sem csodálkoznék, ha csótányok is laknának itt. Mögöttünk a fal kissé penészes. Középen van egy kis ablak, amelyre rácsokat szereltek. Innen jön az a kevés fény, amely bevilágítja a szobánk kis részét. A talaj hűvös betonból van. Az egyik sarokban található a mosdó, melyben egy kissé rossz állapotban lévő WC és tusoló van, meg egy törött tükör. Nem egy szállodai lakosztály, de még élünk. Bár ne így lenne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése