A madarak csiripelésére ébredek, és lassan megpróbálom kinyitni a szemem. Nem vagyok hozzászokva az erős fényhez, ezért eléggé rossz érzés, ahogyan a nap belevilágít. Megdörzsölöm őket, és csak akkor érzem, hogy nedvesek. Valószínűleg álmomban sírtam. Lassan felülök, nyújtózkodom, majd csapzott hajamhoz kapok. Már egy jó ideje nem mostam meg, így elég érdekes szagot is áraszt. Meg kordul a gyomrom. Óvatosan felállok, és körbenézek. Mindenhol rovarok zümmögnek, és madarak csivitelnek. Kell, hogy legyen erre egy kis ehető bogyó is. Inkább nem kockáztatom meg, hogy valami mérgező gyümölcsöt kapjak be, és a vadászat mellett döntök. Nincs szívem állatokat ölni, de kénytelen vagyok, ha életben akarok maradni.
- Hogyan kezdjek neki? – kérdezem magamtól, aztán eszembe jut. Készítek egy íjat.
Újból körülnézek, hátha találok egy friss, egyenes ágat. Egyből kiszúrok magamnak egy szimpatikus fát, amelyen az összes ág egyenes. Odafutok hozzá, és erősen, nyögve próbálok letörni egyet. Az ág makacsul ragaszkodik a fához, így más módszerhez folyamodom. Nagyot harapok az ág tövébe, és a fogammal ráncigálom tovább. Végre sikerül letörnöm, és köpködve nézek újra körbe. Most valami hosszú, és erős madzagszerű növényre van szükségem, de nem látok sehol.
- Minek van erős, vékony, és hajlékony ága? – töprengek magamban - A fűzfának!
Fűzfa leginkább csak víz mellett szokott nőni, én meg még egy cseppet sem láttam. Valahol keresnem kell. De hová induljak? Arra kéne mennem, ahol sok állat van. Elbújok egy bokor mögé, és onnan figyelem, hátha előugrik valami őz, vagy nyúl. Mögöttem, már hallok is valamit. Zörögnek a levelek. Óvatosan megfordulok, ám ekkor rám ugrik valami.
- Hagyjál békén! Segítség! – kiabálok, és kinyitom a szemem, hogy lássam milyen állat az.
Egy farkas próbálja átharapni a torkom. Üvöltve rugdosom, és az íjnak szánt bottal ütögetem a fejét. Fogaival megragadja az ágat, és kitépi a kezemből. Egy harapással eltöri, majd tovább karmolja az arcomat. Hirtelen nagyot nyüszít, és elterül a testemen. Egy lándzsa szerűség áll ki a hátából, mögötte pedig egy ismerős arcot látok.
- Derek! Te meg mit keresel itt? – kiáltok a farkas hulláját lelökve magamról.
- Azt, amit te! Egy normális életet. Amúgy szívesen, teljesen természetes, hogy megmentettem az életed – mondja a lándzsát kihúzva a farkasból.
- Köszönöm. Hogy szöktél meg?
- Kiharaptam a chippet, és este kimásztam az ablakon – mondja egyszerűen.
Tekintetem ösztönösen a csuklójára téved, amelyből hiányzik egy darab. Este valószínűleg telihold volt, így vérfarkasként tette meg ezt.
- Ügyes. És nem vettek észre?
- Ezek? Ezeket az sem zavarná, ha egy száztagú cigányzenekarral próbáltam volna elmenni – legyint.
Ösztönösen elmosolyodom, és folytatom a kérdezgetést:
- És mi van a többiekkel?
- Mi lenne? Ott maradtak, és folytatják a katonai kiképzést.
- Szegények – sóhajtok, majd áttérek egy másik témára – Te csináltad ezt a lándzsát?
- Miért, szerinted ki?
- Nagyon jó lett. Találtál már valahol vizet?
- Ja. Egyenesen, és a tisztás mellett – mutat előre.
- Láttál ott fűzfát? – kérdezem, mire nevetni kezd.
- Minek az neked?
- Az íjamhoz kell – felelem sértetten – Szerinted mivel mással köthetném meg?
- Nesze! – vág hozzám egy madzagot.
- Ezt meg hol szerezted? – csodálkozom.
- Hoztam a táborból. Tudtam, hogy szükség lesz rá. Na, gyere, keresünk egy új ágat! – mondja, és elindul előre, én meg megyek utána.
Egy fánál állunk meg, amin látszik, hogy egyszerűen tökéletesek rajta az ágak egy íjhoz. Hajlékonyak, egyenesek, és erősen. Derek meghajlítja az egyik ágat, majd néhány erős rántással letöri. Leülök egy kőre, hogy elkészítsem az íjat, Derek pedig egy csapdát állít.
- Kész az íj! Segítesz nyilakat készíteni? – kiáltok büszkén.
- Várjál már! Nem látod, hogy éppen dolgozom? – hangzik a nem éppen kedves válasz.
- Bocs – sóhajtok, és felemelt fejjel napozni kezdek.
Most már nem vagyok egyedül. Már csak ki kell találnunk, mi lesz velünk.
- Meg van a csapda! Gyere, menjünk arrébb, hogy nyugodtan belesétálhassanak az állatok! – szól Derek, én pedig utánamegyek, és egy bokor mögött együtt elkészítünk pár nyilat.
Nem telik el sok idő, és készen vagyunk.
- Menjünk, és nézzük meg, van e fogás! – mondom, és visszamegyünk a csapdához.
Meglepetésünkre nem egy állat, hanem egy ismerősünk csüng a fán…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése